Az Idegenforgalmi adóról

   Szolgáltatásaink    >    Áraink

Tájékoztatjuk Kedves Vendégeinket, hogy városunkban az idegenforgalmi adó mértéke személyenként és vendégéjszakánként, 2024-ben 500 Ft.
 

Részlet az 1990. évi C. törvényből.


Idegenforgalmi adó

6. § Az önkormányzat adómegállapítási joga arra terjed ki, hogy:
a)17 a MÁSODIK RÉSZBEN meghatározott adókat vagy azok valamelyikét bevezesse, a már bevezetett adót hatályon kívül helyezze, illetőleg módosítsa, azonban az évközi módosítás naptári éven belül nem súlyosbíthatja az adóalanyok adóterheit,
b) az adó bevezetésének időpontját és időtartamát (határozott vagy határozatlan időre) meghatározza,
c)18 az adó mértékét - az e törvényben meghatározott felső határokra, illetőleg a 16. § a) pontjában, a 22. § a) pontjában, a 26. §-ában, a 33. §-ának a) pontjában meghatározott felső határoknak 2005. évre a KSH által 2003. évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árszínvonal-változással, 2006. évtől pedig a 2003. évre és az adóévet megelőző második évig eltelt évek fogyasztói árszínvonal változásai szorzatával növelt összegére (a felső határ és a felső határ növelt összege együtt: adómaximum) figyelemmel - megállapítsa,

Az adókötelezettség, az adó alanya

30. § (1) Adókötelezettség terheli azt a magánszemélyt

a)81 aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt,

Az adómentesség

31. § A 30. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti adókötelezettség alól mentes:

a)84 a 18. életévét be nem töltött magánszemély;

b)85 a gyógyintézetben fekvőbeteg szakellátásban részesülő vagy szociális intézményben ellátott magánszemély;

c)86 a közép- és felsőfokú oktatási intézménynél tanulói vagy hallgatói jogviszony alapján, hatóság vagy bíróság intézkedése folytán, a szakképzés keretében, a szolgálati kötelezettség teljesítése, vagy a településen székhellyel, vagy telephellyel rendelkező vagy a Htv. 37. §-ának (2) bekezdése szerinti tevékenységet végző vállalkozó esetén vállalkozási tevékenység vagy ezen vállalkozó munkavállalója által folytatott munkavégzés céljából az önkormányzat illetékességi területén tartózkodó magánszemély, továbbá

d)87 aki az önkormányzat illetékességi területén lévő üdülő tulajdonosa vagy bérlője, továbbá a használati jogosultság időtartamára a lakásszövetkezet tulajdonában álló üdülő használati jogával rendelkező lakásszövetkezeti tag, illetőleg a tulajdonos, a bérlő hozzátartozója, valamint a lakásszövetkezet tulajdonában álló üdülő használati jogával rendelkező lakásszövetkezeti tag használati jogosultságának időtartamára annak a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozója;

e)88 az egyházi jogi személy tulajdonában lévő építményben, telken vendégéjszakát - kizárólag az egyházi jogi személy hitéleti tevékenységéhez kapcsolódó részvétel céljából - eltöltő egyházi személy;

f)89 a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szervek állományába tartozó személy hozzátartozója, ha a vendégéjszakát az állomány tagjának látogatása miatt tölti a szolgálatteljesítés vagy a munkavégzés helye szerinti településen lévő, a honvédelmi vagy rendvédelmi szerv rendelkezése alatt álló, szolgálati érdekből fenntartott szálláshelyen, feltéve, ha a településen való szolgálatteljesítés, munkavégzés időtartama legalább egybefüggő 30 nap. 

Az adó alapja

32. § Az adó alapja:

a)90 a 30. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti adókötelezettség esetén

1. a megkezdett vendégéjszakák száma, vagy

2. a megkezdett vendégéjszakára eső

a) szállásdíj, ennek hiányában

b) a szállásért bármilyen jogcímen (pl. üdülőhasználati jog) fizetendő ellenérték (pl. üzemeltetési költség);

Az adó mértéke

33. §92 Az adó mértékének felső határa:

a)93 a 32. § a) 1. pontja alapján: személyenként és vendégéjszakánként 568 Ft;

b)94 a 32. § a) 2. pontja alapján: az adóalap 4%-a;

Az adó beszedésére kötelezett

34. §96 (1) A 30. § (1) bekezdés a) pontja alapján fizetendő adót:

a) a szálláshely ellenérték fejében történő átengedése esetén a szállásdíjjal együtt a szállásadó,

b) a szálláshely vagy bármely más ingatlan ingyenesen történő átengedése esetén a szálláshellyel, ingatlannal rendelkezni jogosult az ott-tartózkodás utolsó napján

(a továbbiakban együtt: adóbeszedésre kötelezett) szedi be.

(2) Az (1) bekezdés szerint fizetendő idegenforgalmi adót az adóbeszedésre kötelezett akkor is tartozik befizetni, ha annak beszedését elmulasztotta.

Az állandó és ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység100

37. §101 (1) A vállalkozó állandó jellegű iparűzési tevékenységet végez az önkormányzat illetékességi területén, ha ott székhellyel, telephellyel rendelkezik, függetlenül attól, hogy tevékenységét részben vagy egészben székhelyén (telephelyén) kívül folytatja.

(2)102 Ideiglenes jellegű az iparűzési tevékenység, ha az önkormányzat illetékességi területén az ott székhellyel, telephellyel nem rendelkező vállalkozó

a) építőipari tevékenységet folytat, illetőleg természeti erőforrást tár fel vagy kutat, feltéve, hogy a folyamatosan vagy megszakításokkal végzett tevékenység időtartama adóéven belül a 30 napot meghaladja, de nem éri el a 181 napot,

b) bármely - az a) pontba nem sorolható - tevékenységet végez, ha annak folytatásából közvetlenül bevételre tesz szert, feltéve, hogy egyetlen önkormányzat illetékességi területén sem rendelkezik székhellyel, telephellyel.

Írjon nekünk...

Szobafoglalás

Ajánlatot kérek
Magyarország megújul Új Széchényi Terv